Használt autó vásárlásakor több szempont van, amit figyelembe kell venni, hogy ne nyúljunk mellé. Ha nem értünk különösebben az autókhoz, érdemes egy olyan ember segítségét kérni, aki jártas ezen a területen, hogy minimalizáljuk annak esélyét, hogy egy több sebből vérző járművet vásárolunk. A nézelődést azonban a legtöbben egyedül kezdik el, és valami alapján ki kell válogatni az esélyeseket. Nyilván nem a színe kell, hogy legyen, amit ilyenkor figyelembe veszünk, hanem olyasmik, amik utalhatnak a jármű műszaki állapotára. Az egyik legárulkodóbb az, hogy van-e az autónak sérülése. Ha nincs, persze még mindig nem biztos, hogy nyert ügyünk van, de egy gondot kipipálhatunk. Amit még mindenképpen érdemes megnézni, az a kilométeróra állása.
Óvatosan a sokat futott autókkal
Hogy ez miért fontos? Egyszerű: azért, mert minél több kilométer van egy autóban, annál jobban le van amortizálva. Lehet egy autó csupán 5 éves is, ha sokat ment, egy 15 évesnek is megfelelhet az állapota. De ugyanez fordítva is működik: egy 15 éves autó is lehet olyan állapotban, mint egy 5-6 éves, ha kímélték és alig-alig használták. Ami miatt ez lényeges, az az, hogy egy kocsiban sok kopó alkatrész van. Ezek azok az eszközök, amik egy idő után (vagy inkább egy bizonyos megtett kilométer után) cserére szorulhatnak. Egész egyszerűen azért, mert a használat során kopnak, így nem örök életűek. Ezzel nincs is semmi gond, de nyilván senki nem szeretne megvenni egy autót pár százezerért, hogy aztán 2 hónap múlva újabb pár százért cserélgesse a kopó alkatrészeket.
Nézzük meg, mi lett cserélve
Mindez nem jelenti azt, hogy egy sokat futott kocsi feltétlenül veszett fejsze nyele lenne. Ha azt látjuk, hogy egy autóban sok a kilométer, de amúgy teljesen rendben van, érdeklődjünk, hogy lettek-e mostanában alkatrészek cserélve, és ha igen, mik. Amennyiben a jellemzően kopó alkatrészeket a közelmúltban lecserélték, és egyebekben az autó állapota jó, nem biztos, hogy rossz vásárt csinálunk vele. Ehhez persze képben kell lenni azzal kapcsolatosan, hogy mit kell cserélni egy idő után, és ezek közül mi az, amit cseréltek is – ha mi magunk nem értünk a kocsikhoz, ilyenkor jöhet jól a hozzáértő segítség.